X. EURÓPAI NAGYCSALÁDOS KONFERENCIA

Az elmúlt év során a NOE és az ELFAC (Európai Nagycsaládos Szövetség) közös szervezésében nagy lendülettel és nagy tervekkel kezdtük el megvalósítani a X. Európai Nagycsaládos Konferenciát, melyre Európa tizenkét országából invitáltunk előadókat és vendégeket. A konferencia időpontja: a 2021. július 9-11., mottója pedig: A fenntarthatóság bölcsője a család.

23 európai ország részéről 26 ELFAC szervezet képviselteti magát Magyarországon, hogy a sokgyermekes család örömeit, kihívásait és a társadalom számára nyújtott értékét ünnepeljék együtt. Gondolatokat szeretnénk cserélni a bolygónk és gyermekeink, a környezetünk és a családok jólléte témájában és reményében.

A Keszthelyre szervezett szakmai-tudományos rendezvény a fenntarthatóság és a családok szerepének összefüggései köré szerveződik. Így a körforgásos gazdaság, a klímavédelem, az ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlődés egyaránt az előadások és szekcióülések napirendjén szerepel.

Köszöntő

Társadalmunk legfontosabb eleme a család, amelyet különösen óvnunk, erősítenünk kell.

Leginkább itt tanulhatják meg gyermekeink azt a személyes felelősséget, amelyet környezetükért is hajlandóak vállalni.

Jövőnk olyan nemzedékekkel képzelhető el, amelyek családi otthonban, a szeretet, a bizalom, a megbocsátás, a szolidaritás, a hűség, a szolgálat és az élet tisztelete értékeinek szellemében nőnek fel.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) a családot, a gyermekvállalást állandó, alapvető emberi értéknek tekinti, amely nem csupán az ember testi- és lelki szükségleteinek megteremtésére szolgál, de a környezeti, fenntarthatósági és klímaszempontoknak is megfelel. A mai, gyakran komment- és celebvélemények uralta közbeszédben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a világ más tájairól is érkező szakemberek szólaljanak meg, s mondják el véleményüket a kérdésben.

Hisszük, hogy a család számára nem a róla alkotott negatív vélemények, hanem azok megválaszolatlansága, a kibeszéletlenség, és a megfelelő szintű tudományos ismeretek hiánya jelent veszélyt. Szeretnénk minél több, a globális kérdések iránt érdeklődő ember számára megadni a választ a család és a fenntarthatóság témakörében. A tudományos megközelítések mellett pedig bemutathatjuk a témában végzett friss, reprezentatív európai kutatásunkat, valamint azokat a jó gyakorlatokat és jó példákat, amelyet a nagycsaládosok a mindennapjaikban alkalmaznak, hiszen a személyes példa ereje a legnagyobb. Ezért szervezzük örömmel a X. Európai Nagycsaládos Konferenciát, és ezért megtiszteltetés számunkra, hogy ebben az Európai Nagycsaládos Szervezet (ELFAC) is partnerünk. A konferencia témája és mottója: A fenntarthatóság bölcsője a család.

Az eseményre a világ 25 országából várunk családokat, szakértőket és előadókat. Köszönöm Keszthely város polgármesterének, hogy befogadták és mindenben segítették a rendezvény megszervezését. Köszönöm egyesületünk önkénteseinek, az ifiknek és az idősebbek egyaránt, hogy szabadidejüket erre a célra áldozzák!

Honlapunkon a megfelelő szállás megtalálásában, a plenáris- és szabadidős programok bemutatásában, az előadók és résztvevők megismerésében nyújtunk segítséget, s emellett megismerhetik a várost, a Balatont, ezt a csodálatos természeti és épített környezetet, valamint bennünket, magyar nagycsaládosokat is.

A konferencia időpontja: 2021. július 9-11.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Nagycsaládban élni jó!

Kardosné Gyurkó Katalin
a NOE elnöke

Bemutatkozás

Keszthely

Keszthely egy majd 20.000 fős iskolaváros, így különböző látnivalói, belvárosi múzeumai szinte mind sétatávolságra vannak egymástól. Ha Keszthely, akkor Festetics-kastély! A város a Balaton nyugati öblében helyezkedik el, egyedülálló természeti gazdagsága a Kis-Balaton közelségének is köszönhető.

Videó Keszthelyről

Bővebben

NOE

Az 1987-ben alakult Egyesület 200 helyi közösséggel és 15.000 tagcsaláddal bír. A NOE az értékőrzésen túl – melynek középpontjában a házasság, az élet védelme és az anyaság tisztelete áll – ellátja a családok érdekvédelmét, s rendezvényein vidám kapcsolatépítésre, szórakozásra is lehetőséget nyújt.

Bővebben

ELFAC

A 2004-ben alakult szervezet Európa-szerte 9 millió nagycsaládost foglal magába, ezzel összesen 50 millió állampolgárt elérve. Az ELFAC célkitűzései között szerepel a családok társadalmi és gazdasági érdekeinek képviselete, s ezen belül kiemelten a nagycsaládok társadalmi integrációjának támogatása.

Bővebben

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573