Magyar English

Üzenet

Fényképezőgép "A család az emberi együttélés csodás találmánya, a társadalom alapja. A családban születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. A legfőbb jellemzője az ÉN helyett a MI elfogadása: a te gondod az én gondom, a te örömöd az én örömöm is. Egymás elviselése a szeretetben. Feltétele a folyamatos, a gondoskodó figyelem, amely sokféle módon veszi körül azokat, akik együtt élnek." (Gelencsér Katalin)

Üzenet rovatunkban minden hónapban egy-egy NOE tag írja le gondolatait a családról, a gyermekvállalásról, a nagycsaládos létről.

Civil a pályán

A mi családunk története is esküvővel kezdődött, mint a legtöbbé.
Igaz, hogy már ott a kezdet kezdetén elhangzott az a bizonyos mondat, ami azóta is végigkíséri, és szinte már hiányozna, ha nem hangozna el időről időre: „Megőrültetek?”. Akkor azért, mert mint ifjú pár, 19 és 20 évesek voltunk és semmiféle természettudományos magyarázatot nem adtunk arra nézvést, mi a nyavalyának házasodunk össze.

Nem szeretnék senkit sem untatni a részletekkel, meg persze elveszíteném olvasóim jelentős részét, ha a családi beszámolóm terjedelme  meghaladná mondjuk az Encyclopaedia Britannicáét. Elég az hozzá, hogy az idők során öt lányunk született, a következő ellenvetések közepette: „minek gyerek az egyetem alatt/szakvizsga előtt/munkába állás után/minek egyáltalán még egy, van már elég” – ez többször, mondhatni refréntől újra – majd a „nincs elég pénzetek”. Az igazság az, hogy ez utóbbi igaz volt. Az nyújt némi vigaszt, hogy ha lett volna, már akkor sem lenne.

A nagycsaládosság létforma, és egyike a legbizonytalanabb kimenetelű vállalkozásoknak. Szóval aki ilyesmire vetemedik, az vagy nem tudja, mit csinál, vagy/és bátor, mint az oroszlán, csak persze egy kicsivel jobban tud küzdeni…

Történetünkhöz az is hozzátartozik, hogy nem szélesítem azon nők táborát, akik karrier – mit karrier, szimpla alkalmazotti lét – mellett brillíroznak a gyereknevelés és a háztartásvezetés terén. Az ő titkuk számomra megfejthetetlen, és már az is marad.

Hogy a háztartásban milyen sikereket értem el, azt most talán hagyjuk, tisztes erőfeszítéseim ellenére nem hiszem, hogy az utókor márványtáblán fog megemlékezni a kádsúrolási technikámról vagy a vadas mártásomról, bár az utóbbi méltán esélyes lenne rá.
Szóval én „nem dolgozom” – gondolom ez a mondat sokaknak ismerősen cseng.



Gyakran kérdezték tőlem, hogy nem unom-e a háztartásbeliek „monoton” életét. Erre csak azt tudom válaszolni, hogy egyrészt gyakran azt kívánom, bár lenne kicsivel unalmasabb, az élet, másrészt van ennek az otthon-levésnek egy-két olyan előnye is, aminek a megélése már-már luxusszámba megy. Itt van például az, hogy az embernek nincsen főnöke – leszámítva persze a „felettes én”-t –, a rugalmas munkaidő, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy 48 órát gyömöszölünk 24-be, de mégis… Aztán házimunka közben – és azon kívül is – azt gondol az ember, amit csak akar. Ez azért nem rossz, valljuk be.

Gondolhat például arra, hogy vajon miért nem javul a gyerekvédelem vagy az oktatás, pedig vannak kitűnő szakemberek, akik secperc alatt sínre tennék ezeket a rendszereket… Hogy az iskolai erőszak megelőzésére és kezelésére szükséges intézkedések hiányáról már ne is beszéljünk, aztán mindjárt be is ugrik a rasszizmus, az előítéletesség és a kirekesztés neveléssel történő visszaszorítása, amik szintén váratnak magukra, mivel maguk a nevelők sincsenek megnevelve…

Ami engem illet, addig-addig lébocoltam itthon, míg elszállt 36 év, a gyerekeink kis híján mind felnőttek, és bár közben vállaltuk még két kisgyerek felnevelését, mindvégig civil maradtam, és ezt, meg persze a nagycsaládot még nem bántam meg.

dr. Ötvös Csilla
Zsombó
NOE-FON
noe-fon
Eseménynaptár
Nap képe
Nap idézete

Aki nem éli, az nem érti.

Tagegyesület kereső

Írja be a keresett település nevét!

Keresés

Támogatóink

Vodafone Nagy család - kis lábnyom Új Magyarország fejlesztési terv Széchenyi terv Magyar Élelmiszerbank Egyesülete Fővárosi Vízművek Zrt.