ANGYALI Csomagküldő Szolgálat 2017

Ismét karácsonyi angyalok jelentkezését várjuk!

A NOE – az eddigi sikereken felbuzdulva – idén tizenkettedik alkalommal indítja útjára karácsonyi akcióját, az

ANGYALI CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATOT (ACSSZ)

Bátran elmondhatjuk, hogy az akció sikeres és sok rászoruló családot örvendeztet meg évről évre, így bízunk benne, hogy ismét sokan jelentkeznek névtelen angyalnak.

A NOE-hoz egész évben folyamatosan érkeznek segítségkérő levelek, melyek száma karácsony közeledtével drasztikusan megugrik. Sok család nem is mer az ünnepi díszítésre, ajándékokra gondolni, hiszen a mindennapi étkezés és a meleg ruha sem megoldott számukra. Az ACSSZ arra hivatott, hogy a „sok kicsi sokra megy”, és „mindenki tehet valamit a világ szebbé, jobbá tételéért” elvén megpróbáljuk ezeknek a családoknak igazán ünneppé tenni a karácsonyt.

Keresünk olyan jólelkű családokat/gyerekeket/embereket, akik örömmel segítenének az ACSSZ munkájában, és vállalják egy-egy család karácsonyi megajándékozását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a családok leginkább tartós élelmiszernek, édességnek, játéknak, könyvnek, meleg ruhának örülnek: mivel egy csomag feladása nagyon sok pénzbe kerül, ezért azt javasoljuk, hogy aki teheti, inkább (minél több helyen felhasználható) utalványt küldjön az adott családnak.

Az angyalok jelentkezését 2017. december 12-éig az acssz@noe.hu e-mail címre várjuk. A nekünk küldött levél tárgyában a következőt kell feltüntetni: ACSSZ 2017 – angyalok.

FONTOS TUDNIVALÓK

Ha utalványt küldenél: kérlek, nézd meg előtte, hogy a megajándékozott család lakóhelyéhez közel milyen nagyobb üzletek vannak, hol tudja felhasználni a kapott utalványokat.
– Ha mégis ajándékcsomagot küldenétek inkább: az ajándékcsomagok értékének nincsen alsó vagy felső határa. Bármit tehetsz bele, amivel úgy véled, örömöt okozol egy gyermeknek, egy családnak. Gondolj arra is, hogy fordított esetben mi az, amit Te örömmel elfogadnál… A jelentkező angyaloknak a családok elérhetőségével egyszerre megadjuk a gyermekek nemét, korát, hogy családra szabottan lehessen összeállítani a szeretetcsomagot.
Tapasztalataink alapján javasoljuk, hogy a csomagot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (1056 Budapest, Március 15. tér 8.) nevében add fel! Ezt azért javasoljuk, mert előfordulhat, hogy a kilátástalan helyzetben lévő család levéllel keresi meg azt a címet, ahonnan egyszer már kapott segítséget. Az általad tanúsított jó szándékot, kedvességet nem szeretnénk azzal rossz emlékké tenni, hogy utána levelek áradata önt el.

Kérjük, szánj erre a nemes ügyre még öt percet, és küldd tovább az üzenetet barátaidnak, ismerőseidnek – hátha ők is csatlakoznak az angyalok csapatához! Tavaly közel 300 csomagot sikerült közvetítenünk. Legyen idén kétszer annyi a megajándékozottak száma!

Nagyon köszönjük!

ACSSZ Titkárság

Támogatók

Széchenyi 2020

A projekt azonosító száma: EFOP-1.2.1-15-2016-00573