Szent István Emlékérmet kapott Benkő Ágota

A magánszemélyek által 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, aki Székesfehérvár polgárai elé példaként állítható. A díjat az idén Benkő Ágota, a NOE korábbi elnöke kapta.
      Szent István Emlékérmet kapott Benkő Ágota
 
A magánszemélyek által 2004-ben alapított díjat minden esztendőben olyan személynek ítélik oda, aki Székesfehérvár polgárai elé példaként állítható. A díjat az idén Benkő Ágota, a NOE korábbi elnöke kapta. Az átadási ünnepség elején elhangzott köszöntőjében Spányi Antal püspök, a kuratórium elnöke ezt mondta: "A Szent István Érdemrend és Díjjal hangsúlyozottan a család felé szeretnénk irányítani Székesfehérvár és a magyar nemzet polgárainak figyelmét."
 
A laudáció nagyrészt Benkő Ágotának a NOE-ban és a NOE képviseletében végzett tevékenységéről szólt, ez a rész a következő:

Benkő Ágota példamutató politikus a szó eredeti értelmében: a „politika” szó ugyanis a „polisz” ügyeit: a közügyeket, a közösség szolgálatát jelenti. Ezt a munkásságát három területen fejtette ki: a nagycsaládok és általában a családok szolgálatában, civil szervezetek összefogásának elősegítésében és a katolikus egyházban.
Benkő Ágota a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnökeként vált országosan ismertté a 90-es évek közepén a Bokros-csomag elleni „babakocsis tüntetés” kapcsán. (1992-től 2000-ig volt az egyesület elnöke.) A NOE három fő tevékenységi köre (értékfelmutatás, érdekképviselet, közösségszervezés) közül azonban nem az érdekképviselet volt elsősorban a szívügye (annak voltak más, kiemelkedő munkát végző képviselői), hanem az értékfelmutatás. Ennek kiemelkedő eseményei voltak országos szinten a hosszú ideig kétévente megtartott családkongresszusok. Az 1990-ben lezajlott első kongresszus után 1992 és 2000 között ő volt a családkongresszusok fő szervezője. Az ő ötletére lett már 1992-től kezdve a kongresszusok lényeges része téma szerinti, irányított csoportbeszélgetések tartása – ez nagyon sikeresnek bizonyult. Két hasonló szerkezetű értékfelmutató konferenciának is a megálmodója és fő szervezője volt. Az 1999-ben lezajlott „Ki kit nevel?” című rendezvény az iskola és a nevelés akkoriban vitatott kapcsolatáról szólt, a 2001-es „Sikeres női életpályák” pedig a „Család és karrier”, illetőleg az „Anyaság, mint karrier” választása mellett mutatott be jó példákat.
Az országos szintű rendezvények szervezése mellett mélyen meg volt győződve arról, hogy az értékfelmutatás legeredményesebb módja a hiteles életű családok példája. A kongresszusi csoportbeszélgetések bevezetése is ezt a cél szolgálta, és ezt szorgalmazta a helyi nagycsaládosok szervezetek számára is. A helyi szervezetek működésének a javítására vezetőképzéseket szervezett komoly szakmai háttér bevonásával.
Általában is nagy gonddal ügyelt arra, hogy a NOE állásfoglalásai, megnyilvánulásai szakmailag komolyan megalapozottak legyenek. Minden bizonnyal jó része volt ennek abban, hogy a 90-es évek közepére az egyesület a magyarországi közéletnek családügy terén megkerülhetetlen tényezője legyen.
A 90-es évek közepére, amikorra a NOE már kellően megerősödött, elérkezettnek látta az időt arra, hogy kilépjen nemzetközi térre is. Erre az 1994-es Nemzetközi Családév szolgáltatott jó alkalmat. Személyesen vett részt több nemzetközi konferencián, majd az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 1994. őszi budapesti felülvizsgálati konferenciájához kapcsolódóan a NOE nemzetközi konferenciát rendezett „Családbarát társadalom” címmel. Benkő Ágota az EBESZ konferencián elmondott rövid beszédében vetette fel a NOE nevében, hogy a szülőknek további szavazati jogot kellene kapniuk kiskorú gyermekeik képviseletében. A NOE 1994-gyel kezdődően több nemzetközi szervezetbe lépett be. Közülük Benkő Ágotának jelentős szerepe lett az ENSZ Bécsi Nemzetközi Családbizottságának és a Család Világszervezet Európai Régiójának a programalakításában (mindkét szervezetnek vezetőségi tagja is volt évekig). Nevezetesen, azt szorgalmazta, hogy ezek a szervezetek segítsék elő Európa volt kommunista országaiban a családmozgalom fejlődését, és ezt a két szervezet meg is tette. A NOE is elöl járt ezen a téren: a Hanns Seidel Alapítvány közreműködésével két szemináriumot tartott 1996-ban és 1998-ban a régió családszervezeti vezetői számára.
A NOE 1994-ben tartott Nemzetközi Nagycsaládos Találkozóján nagy számban jelentek meg határon túli magyar családok. A velük folytatott beszélgetések nyomán Benkő Ágota kezdeményezésére és az ő vezetésével a NOE határon túli magyar családszervezeti vezetők számára számára félévente szemináriumot tartott – ez részben képzésre, részben tapasztalatok átvételére, közös programok kidolgozására adott lehetőséget. Ezek a szemináriumok vezettek oda, hogy 2001-ben megalakult a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, melynek elnöke az első jó néhány évre Benkő Ágota volt.
Szintén 2001-ben alakult meg angol példára és szintén Benkő Ágota kezdeményezésére az Otthon Segítünk Alapítvány, melynek első igazgatója is ő lett. Vezetésével néhány év alatt szépen kibontakozott a családsegítésnek ez a nagyon sikeres formája, amely a családokat ahhoz igyekszik hozzásegíteni, hogy megálljanak a maguk lábán, a feladataikat saját maguk tudják jól ellátni.
Benkő Ágota mindig elkötelezett híve volt az önkéntes munkának, a civil társadalom összefogásának, a napi politikától független civil együttműködésnek. Vallotta és a gyakorlatban is azt képviselte, hogy különböző politikai, világnézeti hátterű emberek és szervezetek is képesek konkrét célok érdekében együttműködni, és erre nagy szükség is van. Ez abban is megvalósult, hogy a NOE a 90-es évek közepére széles körű kapcsolatrendszert és együttműködést épített ki civil szervezetekkel.
Benkő Ágota már rég óta kapcsolatban állt Kopp Máriával, aki a NOE több konferenciáján is előadott. A 2009-ben megalakult Népesedési Kerekasztalban a NOE több más szakértőjével együtt Ágota is részt vett, majd Kopp Mária halála után őt választották meg a Kerekasztal koordinátorának. Ezt a feladatot három évig látta el.

Szeretettel gratulálunk a díjhoz!