Moszkvai Nyilatkozat

NYILATKOZAT Moszkvai Demográfiai Csúcs A család és az emberiség jövője 2011. június 29-30.
Moszkva A csúcs eredményei Mi, a Moszkvai Demográfiai Csúcs résztvevői, képviselvén különböző szociális, etnikai és vallási közösségekből származó családokat, a családügy és demográfia világában tevékenykedő vezető szakértőket, közösségi aktivistákat, civil szervezeteket, szülői szervezetek vezetőit, az üzleti élet vezetőit, oktatási és diplomáciai intézményeket, nemzeti kormányok és parlamentek képviselőit valamint a civil társadalom egyéb felelős erőit, a világ 65 országát képviselve itt kijelentjük, hogy a természetes család a társadalom alapvető egysége és értéke, amely a földi civilizációk létezésének és az egész emberiségnek szükséges előfeltétele. A természetes család egy, alternatívák nélküli szükséges feltétel minden nemzet és állam túlélése, valamint fenntartható fejlődése szempontjából, alapvető és egységes feltétele a demográfiai jólétnek. Hivatkozással a vezető demográfusok elfogulatlan és széles körben elfogadott tudományos adataira és előrejelzéseire, mélységes aggodalmunkat fejezzük ki a közelgő világmértékű elnéptelenedés veszélyeivel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy néhány tömegtájékoztatási eszköz és nemzetközi intézmény hibás és elfogult információt terjeszt a „túlnépesedési” veszélyről, a valóságban már folyamatosan, több évtizede szemtanúi vagyunk a demográfiai hanyatlás globális folyamatának. Az utóbbi években ez a folyamat fenyegető mértékűvé és nagyságúvá vált. A termékenység globális mértékű, a reprodukciós szint alá csökkenő (2.1 – 2.2) dinamikája következtében az emberiség 42%-a él olyan országokban, ahol az idősebb generációk „reprodukciója” nem történik meg. A termékenységi és születési ráták gyors csökkenésének pusztító folyamata végigsöpört bolygónk összes kontinensén. Az elkövetkező történelmi időszakban a negatív népesedési folyamatok egész népek kihalását, államok megsemmisülését és egyedülálló kultúrák és civilizációk eltűnését okozhatják. Még az ENSZ konzervatív becslései szerint is az elkövetkező három évtizeden belül a teljes termékenységi arányszám az egész világon a reprodukciós szint alá süllyed. A valóságban ez jóval korábban megtörténhet, így az egész világközösség az emberiség túlélésének példa nélküli társadalmi és történelmi problémájával fog szembenézni.

Aggódásunknak adunk hangot amiatt a tény miatt, hogy a család intézménye súlyos társadalmi válságban van, mely a hagyományos értékeken alapuló általános családi, házastársi és szülői szerep leértékelődésében, illetve a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésében nyilvánul meg. A válság megmutatkozik továbbá a nemi úton terjedő szexuális betegségek elterjedésében (beleértve az AIDS-et), amely nagymértékben a fogamzásgátláson alapuló gondolkodásból (a biztonságos szexnek nevezett megközelítésből) és a házasság előtti, vagy házasságon kívüli szexuális kapcsolatokból, a válások elterjedéséből, a házasságon kívüli együttélésekből fakad, valamint olyan társadalmi devianciákban és jelenségekben, mint az abortusz, a homoszexualitás, a pedofília, a kábítószer függőség, a házasság és gyermeknevelés elutasítása (gyermeknélküliséget hirdető jelenségek), a prostitúció, a pornográfia, valamint a fiatal generációk szocializációs folyamatának megbomlása, a családtagokkal való kapcsolatok megszakítása, illetve a családon belüli generációk egymástól történő elidegenedése.

Felkérjük az összes nemzet kormányait és a nemzetközi szervezeteket, hogy azonnal alakítsák ki a családok érdekeit képviselő demográfiai politikájukat és fogadjanak el egy külön nemzetközi stratégiát és akció tervet a családokért, amely a család és házasság megszilárdítását célozza, védi az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig, növeli a születésszámot és elhárítja az elnéptelenedés fenyegető veszélyét. Napjainkban a világ legtöbb országában a családi értékek és a családhoz való jogok leértékelődésnek hátterében az információs, a jogi és társadalom-gazdasági területeken lévő előítéletek állnak.

Célunk továbbá, hogy véget vessünk a családi magánélet megzavarásának a következő ürügyek kapcsán: „családtervezés”, „a gyermek jogainak védelme” és „a nemek közötti egyenlőség”. Elfogadhatatlannak tartjuk a születésszabályozás politikájának folytatását, ez az egyik legnagyobb fenyegetettség, mely az emberiség túlélését érinti és eszköze a család elleni offenzív megkülönböztetésnek. Minden családnak adott a reprodukciós választás joga, a családi élet sérthetetlensége és gyermekei harmóniában történő felnevelésének lehetősége az adott ország kultúrájával és tradícióival összhangban. A szülőknek abszolút elsődleges és kiemelt joga van, hogy felneveljék és taníttassák gyermekeiket.

Felhívjuk a közhasznú társaságokat, vallási közösségeket, vállalkozókat, médiában dolgozókat és valamennyi jó szándékú embert, hogy vegyenek részt a fentebb említett fenyegetések elleni harcban, melyek a családot és házasságot rombolják.

Támogatjuk a magyar embereket és a Magyar Kormányt abban a szándékában, hogy megvédik a természetes családi értékeket és az emberi életet a fogantatástól kezdve az új Magyar Alkotmányban rögzített elveknek megfelelően.

Egyhangúlag támogatjuk a család alábbi meghatározását, mely a 2010. október 7-11. között, Rodosz szigetén megtartott Civilizációk Közötti Párbeszéd Nyilvános Világfórumának zárónyilatkozatában kodifikálásra került és szorgalmazzuk, hogy ez a meghatározás hivatalosan nemzetközileg elismert legyen.

A család a társadalom alapegysége (első eleme) az alábbi benne rejlő jellemzőkkel:

1. Férfi és nő egyesülése (az ENSZ közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. Cikke szerint);

2. A házasságba lépés önkéntes jellege;

3. Házastársak együttélése;

4. Közös háztartás;

5. A házasságba lépés a társadalmi elfogadásnak megfelelő eljárás keretében az állami nyilvántartásba vétel formájában és/vagy releváns vallási szertartással történik;

6. Gyermekek világra hozatalára, szocializálására és felnevelésére irányul. A család ugyancsak nélkülözhetetlen a létezés demográfiai feltételéhez, a reprodukció és a civilizációk fenntartható fejlődéséhez. Az anyának és apának elidegeníthetetlen és az emberi természettel összhangban lévő, alapvető, elsőbbségi és elsődleges jogai és kötelezettségei vannak, hogy közvetlenül oktassanak, felneveljenek, védelmezzenek és átfogó szellemi, erkölcsi és pszichológiai támogatást nyújtsanak gyermekeiknek;

7. Házasság felbonthatatlansága - a házastársak kezdeti kölcsönös szándéka, hogy az élet nehézségei ellenére élethosszig együtt maradjanak.